3. Chapter

..and I'm in love with you ~

Helló! Meghoztam a következő részt. Köszönöm az előzőhöz a komikat és a pipákat.:))x A következő szintén 3komi és legalább 800megtekintés után jön. Feliratkozókat is szívesen fogadok! Mint láthatjátok végre lett egy fejléce a blognak. Köszönet érte Petrényi Klaudiának :)<3 Jó olvasást. Komizzatok és pipáljatok:D Dzsenifer:)xx




Szörnyű fájdalom. Ezt érzem már napok óta. A fejem sajog, a végtagjaimat nem érzem. Próbálom kinyitni a szemeimet, de hiába túl gyenge vagyok hozzá. Eddig mindennap voltak bent nálam. A hangokból ítélve fiúk. De vajon kik lehetnek? Louis..neki felismerem a hangját, de a többinek nem. Most is itt vannak, hiszem hallom, ahogy az orvossal beszélnek.
- Mikor keltik már fel végre? - kérdezte idegesen Louis.
- Ha minden jól megy már ma este - mondta az orvos nyugtató hangon.

* Visszatekintés, Louis szemszöge *
Épp Eleanorral sétáltam London utcáin, mikor megcsörrent a telefonom.
- Ezt fel kell vennem - mondtam El-nek majd rányomtam a zöld gombra. Ő csak bólintott egy aprót.
- Hallo. Tessék? - szóltam bele a készülékbe.
- Jó napot. Mr. Tomlinson? - kérdezte egy rekedt férfihang.
- Igen, én vagyok - mondtam, bár utáltam ezt a megnevezést.
- Alice Greenfield-et kórházba szállítottuk, mivel elütötte egy autó. Sikerült stabilizálni az állapotát, de pár napig mesterséges kómában tartjuk. Kérem fáradjon be a kórházba - hadarta el gyorsan a mondandóját, majd el is köszönt. Pár percig fel sem fogtam mit mondott a doki.
- Mi történt? - kérdezte Eleanor.
- Alice.. kórházba került. Elütötte egy autó. Be kell mennünk hozzá - ismertettem Eleanorral a tervet, majd gyorsan fogtunk egy taxit és a kórház felé vettük az irányt.
- Áá, tudtam, hogy nem lett volna szabad ott hagynom ilyen állapotban - okoltam magam, miközben már a kórházi liftbe szálltunk be.
- Nyugodj meg Lou, minden rendben lesz - simított végig El a karomon.

Besétáltunk Alice kórtermébe, majd odahúztunk két kis széket az ágyához.
- Sajnálom, hogy ott hagytalak nem kellett volna - szorítottam meg a kezét, abban reménykedve, hogy meghall engem és megbocsájt.
- Gyönyörű húgod van - mondta El komolyan. Féltem Harry-től - nevette el a végét.
Még fél órát tölöttünk bent, és sikerült beszélnem Alice orvosával is, aki azt mondta 3-4 nap múlva fel fogják ébreszteni.

Alice szemszög

- Pár perc múlva magához tér - hallottam meg egy hangot. Szóval felébresztettek a mesterséges kómából. Újra próbáltam kinyitni a szemeimet, de még mindig nem ment. Sokadik próbálkozás után felnyitottam a szemhéjaimat. Olyan nehezek voltak, hogy alig bírtam nyitva tartani őket. Pár perc után körbe néztem a szobába és öt mosolygó arccal találtam magam szemben. Plusz ugye az orvos, na de ő sosem mosolyog.
- Meddig maradhatunk bent? - kérdezte Louis.
- Ne tartsák fel sokáig. Maximum egy óra - mondta a doki, majd ki is ment.
- Hogy vagy? - kérdezte Louis.
- Egész jól, de megtennéd, hogy bemutatnád ... - őszintén szólva frusztrált, hogy ennyi ismeretlen arc vesz körbe - a barátaidat.
- Harry vagyok, a jövendőbeli férjed - kezdte a bemutatkozást egy göndör hajú fiú. És akkor hirtelen villámként csapott le a felismerés, hisz ő volt az aki kifizette helyettem a taxit.
- Alice, de nem tervezem, hogy megházasodok, ja és köszi a múltkorit - villantottam felé egy mosolyt, már amennyire ilyenkor az ember képes mosolyogni. Louis furcsán nézett ránk, de Harry megértette miről van szó.
- Nincs mit - mondta egyszerűen.
- Zayn vagyok - mondta egy fekete hajú srác.
- Niall - mutatkozott be a szőke hajú fiú.
- Liam - mosolygott rám egy barna szemű srác.
- Hát, örülök, hogy megismertelek titeket - néztem körbe rajtuk.
- Mi is - mondták egyszerre.
Még vagy fél órát beszélgettünk, majd a fiúknak menni kellett, mivel lejárt a látogatási idő.
Az orvos azt mondta, ha minden jól megy éjszaka, holnap, legkésőbb holnap után már haza is engednek.
Haza...nos igen kíváncsi vagyok, milyen lesz az élet a srácokkal, meg hogy milyen házban laknak.
Asszem ha innen kiengednek akkor tényleg ideje új életet kezdenem.

Másnap reggel egész korán keltem. Vártam már, hogy hazamehessek. Nagyon, de nagyon utáltam a kórházakat. Elkezdtem összepakolni a cuccaimat, amiket Louis hozott be nekem, valamint felöltöztem. Egy virágmintás inget vettem fel egy szűkszárú nadrággal valamint egy vajszínű balerina cipőt. Lou kettőre jött értem. Aláírtam a szükséges papírokat, és végre elhagyhattam a kórházat.

Tíz-tizenöt perc kocsikázás után Louis leparkolt egy hatalmas ház előtt.
- Azta - csak ennyit tudtam kinyögni mikor kiszálltunk a fekete Range Rover-ből.
- Csukd be szád - nevetett a tesóm, majd kivette a sporttáskát amibe a cuccaim voltak, és elindult befelé.
- Nem jössz? - fordult vissza hozzám.
- Ja, de. Megyek már - futottam utána.
Kinyitotta az ajtót, majd beléptünk az előszobába, ott levetettük a cipőnket, én ledobtam a táskám.
- Gyere! - húzott be Lou a nappaliba. Minden olyan gyönyörű volt. Ahhoz képest, hogy öt fiú lakik itt, egész rend volt.
- Üdvözöllek az új otthonodban - vigyorgott rám Louis. Én csak boldogan átöleltem őt.
- És a ruháim meg minden..? - kezdtem volna bele, de félbeszakított.
- Eleanorral összepakoltuk azt amit találtunk, de ha valamit hiányolsz akkor bármikor elmehetünk érte.
- Oké, köszönöm. El-t mikor ismerhetem meg? - érdeklődtem.
- Holnap. Gyere, megmutatom a szobád - vezetett fel az emeletre.
- Ez lenne az - nyitott be a folyosó végén lévő szobába, ami Niall szobája mellett volt. Pakolj ki meg rendezkedj be, én addig csinálok kaját - hagyott ott Lou.
Fél órát pakolásztam, majd lementem a konyhába. A többiek is megérkeztek így együtt vacsoráztunk meg. Mikor mindenki végzett gondoltam segítek elpakolni.
- A-a - rázta meg a fejét Harry. Inkább feküdj le pihenni..mondjuk az én ágyamba - vigyorgott pimaszul.
- Harry - szólt rá Louis.
- Na jó, szerintem én felmentem aludni.
- Nem filmezel velünk? - kérdezte Niall.
- Majd máskor, kicsit elfáradtam már. Jó éjt! - köszöntem el a srácoktól.
- Ha félsz éjszaka, tudod hol a szobám - szólt utánam Harry. Én csak megforgattam a szemeimet, majd felmentem a lépcsőn, és a szobám felé vettem az irányt.

Nos, ennyi lenne:) Komizzatok és használjátok a "tetszik" ill. "nem tetszik" gombokat:)

#Kritika1

Sziasztook! Megkapta a blog az első kritikáját:) Szerintem összeségében jó dolgokat kaptam:) Köszönöm horan vandaa.:)) <3










Kinézet: Bocsánat a szó használatér... de rohadt jó! A fejléced gyönyörű és a semleges háttérrel tökéletes kontrasztot alkot! Nekem baromira tetszik, vagy 10 percig csak azt bámultam!:D

Történet: Sablonsztori, de annyira jól írod, hogy nem érdekelt. Tetszik! És ha egy tanácsot megfogadsz: Ne, ismétlem NE Harryvel jöjjön össze Alice, mert az úgy már végképp sablonos lenne. Vedd elő valamelyik másik fiút, akiről kevés blog szól, mondjuk Liam vagy Niall és az úgy érdekes lesz! Nem baj, ha a blogodban nincs benne Danielle vagy Perrie! ( Eleanort már beleírtad, azért nem említettem)

Helyesírás: Egy hibát se találtam benne.

Összességében: 10/10. - Fantasztikus! Be fogok még hozzád nézni! ( Fel is iratkoztam!:D)

ui: Bocsi, hogy fehér a háttér, de csak így bírtam kirakni:D
ui2: Ma este jön a 3. rész!! :)

Dzsenifer:)xx

2. Chapter

Sziasztook!:) Itt az új rész:) Köszönöm a négy pipát:) És a 3kommentet:) A következő is akkor jön ha meglesz a 3komi :D De természetesen több is lehet:$ És feliratkozókat is szívesen fogadok:3
Jó olvasást! :))
Dzsenifer:)xx






Egész éjjel csak forgolódtam az ágyamban, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek a konyhába és készítek egy nyugtató teát. Az italomat szürcsölgetve ültem a kanapén, majd egyszer csak elnyomott az álom.
Reggel a csengő dallamos hangjára keltem. Ránéztem az órára és már délután egy óra volt. Hoppá, úgy tűnik kicsit elaludtam. De vajon ki lehet az ilyenkor?! Kikukucskáltam az ajtón és egy barna hajú fiút láttam meg.
- Öhm, mindjárt nyitom - szóltam ki, majd gyorsan magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy pólót.
Visszasiettem, majd beengedtem az ajtóban várakozó fiút.
- Szia, Alice Greenfield? - kérdezte kedvesen.
- Igen, gondolom te vagy Louis - itt bólintott egy aprót - Gyere beljebb!
Belépett az előszobába, majd levette a cipőjét, és bementünk a nappaliba.
- Öhm, esetleg kérsz valamit? - kérdeztem.
- Egy kávé jól esne, köszi.
- Oké, mindjárt hozom, addig..nyugodtan foglalj helyet - mosolyogtam, majd a konyha felé vettem az irányt, hogy elkészítsem Louis kávéját. Pár perc múlva kész is voltam, így visszamentem hozzá.
- Tessék - tettem le elé a poharat.
- Köszi. Szóval gondolom olvastad apu levelét.. - kezdett bele.
- Öhm igen, de tudod..én megértem ha te nem... szóval gondolom egy ilyen nagy sztárnak pont nem hiányzik, hogy még a most felbukkant testvérével is foglalkoznia kelljen..gondolom nincs sok időd, és...
- Hé, hé! Azért levegőt is vegyél - nevetett. Figyelj, megígértem apunak, hogy gondodat viselem, és hidd el akkor is megtenném, ha apu nem kért volna meg rá. Mégis csak a testvérem vagy, akkor is, ha eddig nem is ismertelek - mosolygott biztatóan.
- Miért vagy velem ilyen kedves? - kérdeztem hirtelen.
- Az emberek többsége kedves. Tudom, hogy eddig nem nagyon tapasztaltad, de..
- Hát, maradjunk annyiban, hogy nem én voltam a fő kedvenc a suliban - húztam el a számat.
- Nyugi, hozzánk költözöl, ha kell még magántanárt is fogadok, hogy letedd az érettségit - nevetett.
- Hogy érted, hogy hozzátok? - néztem rá értetlenül.
- A banda többi tagjával..tudod, mi együtt lakunk - magyarázta.
- Ja, értem. Biztos nem fogok zavarni?
- Jajj, hagyj már! Nem, nem fogsz, már a többiek is várnak...főleg Harry - tette hozzá.
- Harry?
- Aha, tudod ő a nagy csajozós közülünk - nevetett Lou. Na de majd mindent megtudsz. Hidd el nem fogsz unatkozni velünk - kacsintott. Amúgy a temetést majd én elintézem, te csak pakold össze a cuccaid, és holnap már mehetünk is.
- Öhm..oké - mondtam bizonytalanul.
- Nekem most találkozóm van Eleanorral, de holnap jövök - kacsintott Lou. Megleszel egyedül? - kérdezte, miközben felvette a cipőjét.
- Persze, menj csak - mondtam.
- Rendben, akkor szia - ölelt át, majd elment.
Még hogy megleszek egyedül..persze. Életemben nem voltam még ilyen szarul, mint most, de nem várhattam el tőle, hogy miattam ne találkozzon a barátnőjével. Neki álltam "reggelit" készíteni, ami inkább már ebédnek mondható. Miután megreggeliztem, fogalmam sem volt mit csinálhatnék. Igaz az előtt sem jártam el itthonról a barátaimmal, aminek csak egy oka van, hogy nincsenek barátaim. Míg apu élt legalább ketten unatkoztunk.
A kanapén fetrengtem, mikor megláttam a bárszekrényben az italokat. Sosem ittam alkoholt nem is szándékozok rászokni, de abban a percben úgy éreztem muszáj. Kivettem egy üveg vodkát és felbontottam. Elmondhatom, hogy szörnyű illata volt, de azért megkóstoltam. Pár perc múlva az üveg tartalma elfogyott. Nem voltam büszke magamra...vajon apu mit gondolhat most rólam? Nem, nem volt elég bajom, most legalább, még rosszul is érzem magam ettől a szartól. Úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni és kiszellőztetem  a fejemet. A közeli parkba mentem és leültem egy padra. A gyerekek a játszótéren játszottak, olyan boldogok voltak, ellentétben velem. A nap gyönyörűen sütött, a madarak csiripelnek. Minden annyira tökéletesnek tűnt. Talán nem véletlen történtek a dolgok, amik történtek. Lehet most az egyszer az élet kegyes volt hozzám, és adott egy esélyt, hogy új életet kezdjek. De abban a pillanatban, mikor hazafelé az úttesten átkelve minden elsötétült előttem rájöttem, hogy nem, én már örökre szerencsétlen maradok.

1. Chapter

Helló mindenkinek:) Itt is van az első rész, remélem mindenkinek tetszik. Most már azok is tudnak kommentelni, akiknek nincs blogger fiókjuk:)) Használjátok a fejezet alatti "tetszik" ill. "nem tetszik" gombokat, és iratkozzatok fel:)*-* Az előző fejezethez hamar összegyűltek a komik, és két pipát is kaptam. Nagyon köszönöm. A következő 3komment után jön;) Dzsenifer.:)xx


Életem újabb szörnyű napja elé néztem azon a reggelen. Akkor még nem is sejtettem mi fog történni. Na de ne ugorjunk ennyire előre. Az a nap is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. 7:45-kor értem be az osztályba az én kedves osztálytársam, Edina - mint mindig - most is talált rajtam valami kifogásolhatót, amibe bele tudott kötni.
- Alice drágám már nem azért, de honnan van ez a felső? Elég..hogy is mondjam..gáz - vágott hülye arcot. Szerintem őt ez élteti, hogy más emberek napját, esetleg életét tegye tönkre, nap mint nap. Elengedtem a fülem mellett a beszólásait, és levágtam magam a hátsó padba. Elég nehezen, de ezt a napot is átvészeltem.
Hazafelé sétáltam, mikor hirtelen megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám.
- Halo?! - szóltam bele.
- Jó napot, Alice Greenfield-el beszélek? - szólt bele a telefonba egy férfi.
- Igen én vagyok az.
- Az édesapját kórházba szállítottuk, kérem jöjjön a kórházba amilyen gyorsan csak tud - hadarta el a dolgokat.
- Tessék, de..de mégis mi történt?
- Bent mindent elmondunk.
Remek, mégis hogy jutok el a kórházig? Gyalog rengeteg idő, taxira pedig nincs pénzem. Mindegy, abban a pillanatban nem érdekelt, fogtam egy taxit és lediktáltam a címet. Pár perc múlva megérkeztünk.
Sietősen próbáltam elhagyni a taxit, de a sofőr megállított.
- Kisasszony, kérem fizesse ki a fuvart, nekem is meg kell élnem valamiből.
- Ne-nekem..nincs pénzem. Sajnálom, de sietek.
- Nem-nem. Addig nem megy sehová, míg nem fizet!
- Értse már meg, hogy nincs pénzem. Az apám a kórházban fekszik és...
- Hagyja menni a lányt, majd én kifizetem - lépett oda egy göndör hajú fiú.
Én csak egy hálást pillantást vetettem rá, majd berohantam a kórházba. A recepción útba igazítottak, majd felsiettem a 310-es kórteremhez. Ott épp apu orvosába ütköztem.
- Doktor úr! Mi a helyzet? Hogy van apu? - bombáztam kérdésekkel.
- Alice..mi próbáltunk mindent megtenni, de..
- Mi az, hogy próbáltak??
- Sajnálom, de apukád már nem él.
- Hogy micsoda? Nem! Az nem lehet. Reggel még minden teljesen rendben volt, ez biztos csak valami rossz vicc.
- Higgye el Alice, ilyenekkel nem szoktunk viccelődni. Őszinte részvétem. Ha gondolja bemehet az apukájához - mondta, majd otthagyott. Otthagyott, mint az elmúlt években mindenki aki számít nekem egy kicsit is. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy árva lettem. Nincs senkim. Mégis miből fogom én eltartani magam?! Ezekkel a gondolatokkal a fejemben sétáltam be a fehér kórterembe. Ott feküdt Ő. Szemei lehunyva, a mellkasa pedig nem mozgott, ez is mutatta, hogy már nem lélegzik. Szomorú látvány volt, nagyon szomorú.
- Örökké szeretni foglak Apu. Nagyon - suttogtam neki, miközben egy könnycsepp gördült le az arcomon. Gyenge, hideg kezeit szorongattam, és csak sírtam.
- Alice lejárt az idő, kérem fáradjon ki - jött be a doktor.
Nehezen, de elengedtem aput. Nem hiszem el, hogy ez történt. Nem tudom felfogni. Biztos csak álmodok - gondoltam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsíptem magam, de rá kellet jönnöm, hogy tévedek.
Szépen lassan kisétáltam a kórteremből és elindultam volna, de az orvos utánam szólt.
- Ezt a levelet az apukája kérte, hogy adjam át. Olvassa el, ebben leírja, hogy ki lesz az Ön gyámja - adta át az orvos a borítékot. Megköszöntem, majd kiléptem a kórház falai közül és hazasétáltam.
Otthon kíváncsian bontottam ki a levelet. Ez az utolsó emlékem aputól. A levélben ez állt:

Drága Alice!
Mindketten tudtuk, hogy már nincs sok időm hátra. Sajnálom, hogy én is itt hagytalak, de hidd el fentről örökké vigyázni fogok rád. Viszont, van valami amiről tudnod kell.. van egy testvéred Alice, igen jól olvasod, egy testvéred. Nem édestestvéred, mivel egy futó kalandból született, de én mindig is tartottam vele a kapcsolatot. Az elmúlt napokban beszéltem vele, és kértem, hogy viselje gondodat, hogy legyen a gyámod, és, hogy költözz el vele! Hidd el sokkal jobb élet vár majd rád. Holnap reggel megfog látogatni, ha minden igaz. A testvéred neve pedig Louis Tomlinson.
Nagyon szeretlek drága kislányom.
Mindig itt leszek veled, és vigyázok rád : Apa.

Prologue

Helló mindenkinek!:) Úgy döntöttem belevágok egy új blogba. Ez teljesen más lesz mint a többi, és nem a szokásos sztori hogy "A lány elmegy nyaralni találkozik az 1D-vel és stb.." Remélem olvasni fogjátok:) Írjátok le a véleményeket a prológussal kapcsolatban, ha rossz, ha jó:) Ha ide összegyűlik 3 komment, akkor felteszem az első részt:) Azt nem ígérem, hogy rögtön másnap de próbálok sietni!

Dzsenifer :)xx

PROLOGUE

Érezted már úgy, hogy mindenki utál? Hogy minden nap egy újabb szenvedés az életedben? Hogy mindenki mindenért téged hibáztat? És legszívesebben itt hagynád ezt a rohadt életet, de nem teheted, mert van egy személy akiért a végsőkig is képes vagy harcolni. Akik leszólnak ők nem tudják, hogy te min is mész keresztül. Mást hibáztatni vagy leszólni könnyű, de nem sejted ezzel akár tönkreteheted egy személy életét is.

Alice Greenfield egy 18 éves, átlagos gimnazista lány. De az élete cseppet sem mondható átlagosnak. Édesanyját és ikertestvérét 7 éves korában vesztette el egy súlyos autó balesetben, azóta pedig apjával él aki halálos betegségben szenved, ugyanis rákos. Az gimnáziumban mindenki bolondnak hiszi(ezt majd később kifejtem, hogy miért), nincs egyetlen barátja sem. Ám egy nap minden megváltozik az életében.

Alice szemszög

Egy újabb nap..hogy mit jelent ez számomra? Újabb megaláztatások, újabb beszólások, és egész nap gúnyos arcok. Mit is mondhatnék? Senkinek sem felhőtlen az élete, de azért ez már nekem is sok. Rengeteget tűnődök rajta, vajon mivel érdemeltem ezt ki? A kérdésemre választ viszont sosem kapok.
Ezekkel a gondolatokkal keltem ki a puha ágyamból, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. 20 perc alatt el is készültem, majd leballagtam a konyhába. Apu már ott ült, a reggeli újságját olvasgatva.
- Jó reggelt! - köszöntem, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Jó reggelt, Kincsem! Megkérhetnélek, hogy suli után bemenj a gyógyszertárba? Tudod, elfogyott a gyógyszerem.
- Persze, Apu. Viszont most sietek, nehogy elkéssek. Te csak maradj itthon és pihenj - mosolyogtam rá, majd felkaptam a táskámat és kiléptem az utcára. Amint kiléptem elkezdett szakadni az eső, mintha csak dézsából öntenék.
- Á, csak egy átlagos nap - dünnyögtem magamban.